2013. július 28., vasárnap

Nagy dolgok történtek...

Sziasztok!

 Nagy híreket hoztam nektek! 



Az első nem más, mint hogy 2013.július 27-én megalakult az Apartment Records, aminek az egyik alapítótagja vagyok. Mellettem olyan nevekkel találkozhattok még a tagok között,
mint HD, DLM és LastBeatZ! A kiadónk célja egy közös fejlődés és a kisebb, névtelen, azonban tehetséges MC-k és beatmaker-ek segítése! Szeretettel várunk minden ilyen embert a tagok közé, ahová egy alapítók közötti elbírálás után Ti is csatlakozhattok!
Itt tudtok kapcsolatba lépni velünk!

A másik nagy hírem, hogy elkészült a hivatalos klipem az 'Egy egyszerű srác' című dalhoz.
A zenéhez illően, egy egyszerű videót próbáltam összehozni, fölösleges csillogás nélkül, hiszen ez a szám nem arról szól, hanem arról, hogy értékeket adjon át Nektek. 
Augusztus első napján Ti is láthatjátok majd a kész cuccot! Arra kérnélek Titeket előre is, hogy akinek tetszik a zene és a klip és érzi a mondanivalóját, az ne féljen ennek hangot is adni. Küldjétek tovább a barátaitoknak, ismerőseiteknek, hiszen ez a dal értékeket képvisel, ami minden emberhez el kell, hogy jusson. Ezen kívül szívesen várom a kommenteket és véleményeket a trackhez!

Figyeljétek továbbra is az oldalt, vagy a facebook oldalamat!
Hamarosan újabb infókkal jelentkezem!

-Masahiro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése